2010. február 27., szombat

a desztiláció


A desztilláció, az átalakítás nagy alkímiai felfedezése, amely a lét lényegének keresése közben született. Az alkímia az ősi Egyiptomban született. (Az arab al-khem jelentése: "az egyiptomi tudomány".) Az iszlámnak köszönhetően elterjedt Észak-Afrikában, és Andalúzia mór megszállásával a 10. században átjutott az európai kontinensre is. Az alkimisták többek közt úgy akarták megismerni a világot, hogy az elemek segítségével kívánták átalakítani az anyagot, eltávolítva a feleslegest, megtalálni a legtisztább esszenciát. Egyesek azt állítják, hogy az alkímia szülőatyja az egyiptomi Thot isten (akinek görög megfelelője Hermész). Mindketten a misztikus tudomány, az újjászületés és az átalakulás jelképei. Alkoholok desztillációjára az első bizonyítékot a 4. századi Kínában találjuk, ahol Ko Hung alkimista így írta le a cinóber higannyá alakítását: olyan "mint az egyszer erjesztett bor: nem lehet összehasonlítani a kristálytiszta, kilencszer erjesztett borral". Vajon a desztillációról beszél? Lehetségesnek tűnik; lepárlás nélkül ugyanis hogyan erjesztünk kilencszer egy bort? Akkorra az alexandriai görögök már fölfedezték, hogy forralással átalakíthatunk egy dolgot valami mássá. Plinius ír a terpentinnek a gyantától való elválasztására használt desztillálásról, Arisztotelész pedig részletesen elmondja, hogyan lehet ivóvízzé alakítani a tengervizet. Leszámítva azt, hogy az alkímia a modern tudomány és ipar alapja, vajon milyen változás következik be az emberben az égetett szeszes italok hatására.

2010. február 9., kedd

a nyomtatás


A nyomdagép sokkal inkább megváltoztatta a világot, mint az elmúlt kétezer év bármely más találmánya. De miért gyakorolt ilyen óriási hatást egy ilyen egyszerű technológia? És miért nem talált ki senki különb helyettesítőt ötszáz év múltán sem?
A szöveg különleges volta lehet a válasz. Egyedülálló kapcsolatban áll az emberi elme fölépítésével, és központi szerepet játszott gondolataink és kultúránk fejlődésében. Ez a legnagyobb újítás harmadik hulláma, azé, amely a nyelv, a gondolkodás és a beszéd koevolúciójával kezdődött.
A beszéd lehetővé tette számunkra, hogy megosszuk és összehasonlítsuk a külső világ belső modelljeit, ez olyan képesség, ami hatalmas szelekciós előnyt nyújtott az emberi faj számára. Az akusztikus rezgések azonban kérészéletűek, pillanatokon belül olyan kérdésekké fakulnak, hogy ki, mit, mikor mondott.
Az írás a második hullám: akár egy jéghideg széllökés, röptében fagyasztotta meg a szavakat, és kőtáblára vagy egy tekercsre csapta azokat, ahol azután bárki, bárhol, bármikor tanulmányozhatta őket. Az írás tette lehetővé a törvényalkotást, a szerződések rögzítését, a történeti események megörökítését, elbeszélések és versek lejegyzését - nem is beszélve az elemi erővel ható szent szövegekről.
A nyomtatás, a harmadik hullám, változtatta elsőként tömegkommunikációs eszközzé az írást, és azóta a világ megváltozott. A Gutenberg 1455-ös Bibliáját követő fél évszázad alatt ezernél több kiadó több mint egymillió könyvet nyomtatott ki. Hirtelen érdemessé és hamarosan elengedhetetlenné vált a hétköznapi emberek számára is, hogy megtanuljanak olvasni. Napjainkban jelentős hátrányt szenvednek azok, akiknek az agya valamiért nem képes elsajátítani ezt a fortélyt, a különleges verbális képességekkel megáldott emberek viszont abból élnek meg, hogy szavakat rendeznek sorba a papíron.
Vajon a szöveg csupán átmeneti eszköz, amelyet az tett szükségessé, hogy korábban képtelenek voltunk rögzíteni és továbbadni a beszédet és a képeket? Hamarosan meglátjuk. Néhány éven belül az érzékelők, a tárolás és a sávszélesség olyan olcsó lesz, hogy sok embert nem kötnek majd a technika korlátjai. Ez jó lehetőséget nyújt - megengedem teljesen és zavarba ejtően téves - merész jóslásokra, mint ahogy a jóslat is hibásnak bizonyult, amely szerint az e-mail soha nem fog elterjedni. Ebben a szellemben megjósolható, hogy az e-mailekhez fűzött hang- és videocsatolások - nevezetesen a v-mail és a vid-mail - lesz a következő nagy dolog, és hogy mindenféle szörnyülködést fog kiváltani. Először személyesebb és természetesebb médiaként köszöntik ezeket, hiszen a szöveget hanglejtés és -erő teszi elevenebbé. De hamarosan problémákat okoznak majd a szokásos emberi törekvések.
Sok embernek korábban megbocsátották, hogy "szereti hallani a saját hangját". Ők most valóban hallatni fogják a hangjukat. Egyesek, különösen a főnökök, hosszú monológokat küldenek majd több száz embernek, az odaadó figyelem reményében. Megszűnik az olvasás intim varázsa. A v-mail és a vid-mail esetében képtelenek leszünk úgy megúszni a dolgokat, hogy egész bekezdéseket átugrunk, mint az e-mailben. Kiderül majd, milyen értékes erőforrás az idő és a figyelem. Szavainkat nyomtatásban látni abban a megnyugtató hitben ringat bennünket, hogy milliókkal kommunikálunk, de többségünk (kivéve azokat a főnököket) hamarosan belátja: szinte senkit sem érdekel szóbeli közlendőnk. Lesz, aki üzenetrögzítőjén hasonló elektronikus figyelmeztetéseket küld majd: "Hagyj üzenetet, de FOGD RÖVIDRE!"
Leküzdendő az e technika okozta szociális dilemmákat, természetesen megint a technikához fordulunk segítségért. A v-mail automatikusan szöveggé alakítható lesz, így megválaszthatjuk majd a médiát. Melyik mellett döntünk? Attól függ. Az érzelemteli kedveskedések és sok élménybeszámoló számára a v-mail és a vid-mail lesz a befutó. Az egyszerű tények és a szövevényes gondolatok számára azonban úgy hiszem, hogy azt a diadalmas találmányt választjuk, amely újfajta magánszférát hozott létre: a szöveget. Vagyis, amíg agyunkat meg nem változtatják az új médium szelektív erői.