2011. január 12., szerda

a programozható számítógép

Míg a nyomdagép kétségtelenül forradalmasította a kort, amelyben megalkották, a számítógépek minden cselekedetünket uralni fogják az elkövetkező húsz évszázadban. A mesterséges intelligencia fejlődése mélyreható lesz, a kvantumszámítógépeket valószínűleg jelenleg is meg lehet építeni. A számítógépek az emberi evolúció következő fázisát képviselik. Mihelyt az öntudatos, önprogramozó számítógépek valósággá válnak, aligha lehet elképzelni, hogy az emberek elkerülhetik a saját fejlődésükbe való integrálásukat.
Szervezetünk felépítése biológiailag meghatározott, és jelenleg nehéz lenne úgy megváltoztatni működését, hogy mégis életképesek maradjunk. Ám ha egyszer a számítógépek öntudatosak és önprogramozók lesznek, nagyon valószínű, hogy funkciójukban hatványozott mértékben következnek be radikális változtatások. Ezeket a változtatásokat többféleképpen is beilleszthetjük saját fejlődésünkbe.
a) Biológiai adottságainkat alkalmassá tennénk arra, hogy a kibernetikát közvetlenül beépítsük működésünkbe (a "Borg-út").
b) Felhasználhatnánk a számítógépek által megszerzett tudást saját biológiai adottságaink fejlesztésére.
c) Egyszerűen átadnánk tudásörökségünket a számítógépeknek, majd hátradőlnénk, és hagynánk, hogy mutassák az utat.
d) Vagy - és ez a legvalószínűbb - a fejlődés oly módon megy végbe, amire nem gondoltunk.