nyomdagép

Az elmúlt kétezer év legjelentősebb találmánya a nyomdagép. Amikor William Caxton a 15. században megjelentette a Canterbury meséket az akkoriban feltalált nyomdagépen, drámai mértékben fölgyorsította az emberi kultúra elválását a természettől. Azt a szerepet, amit a szájhagyomány töltött be a természeti folyamatokról tapasztalati úton szerzett ismeretek továbbadásában, ettől kezdve a nyomtatott szavak vették át.Ez az újítás két irányt jelölt ki. Elkezdhettük módszeresen fölhalmozni a tudást, hogy uralkodjunk a természeten, s ily módon megszabadulva a kulimunkától, fölszabadíthatjuk képzelőerőnket. Ezzel egy időben a természetről alkotott képünk is megváltozott: kezdtük alig többnek tekinteni, mint mechanizmusok összességének, amelyet saját céljainknak megfelelően manipulálhatunk. Ennek az lett a következménye, hogy ténylegesen megkezdődött a "természet leigázása". Most kettős "termést" takarítunk be: egyrészt az írott kommunikáció lehetősége az internet révén mérhetetlenül megnövekedett másrészt végtelenül lepusztítottuk bolygónkat, amely - a dolgok jelenlegi állása szerint - nem fog már sokáig eltartani bennünket. Valamennyien tudatában vagyunk a válság kézzelfogható jeleinek: ilyen a globális fölmelegedés, a kémiai környezetszennyezés, az élet fönntartásához nélkülözhetetlen rendszerek leromlása, a fajok kihalása és a bolygó túlnépesedése.Föl tudjuk-e használni a két következmény egyikét arra, hogy megmentsen bennünket a másiktól? Embertársainkkal korábban sosem tapasztalható mértékben létesíthetünk kapcsolatot. De mi a helyzet a természettel? Föl tudjuk-e használni tudásunkat arra, hogy helyreállítsuk a kölcsönös függőség kötelékeit köztünk és bolygótársadalmunk más tagjai között azért, hogy ne legyünk többé kizsákmányolók és felelősségteljes résztvevőkké váljunk abban a kreatív drámában, amelynek mindnyájan szereplői vagyunk? Képzelőerőnket fölhasználva meg tudunk-e szabadulni attól a kulturális torzulástól, ami abból ered, hogy a természetet felcseréltük a papírra vetett jelekkel?